nappali

Ventillátort a lakásba!

A nyári forróságban mindenki némi hűsre és frissítő fuvallatra vágyik. Az ingatlan hűtése és légkeverése egyre gyakoribb. Alapesetben a mellékhelyiségben előforduló kellemetlen szagok elkeverése, vagy a konyhában a pára elszívása miatt találkozhatunk ventillátor alapú szerkezetekkel. Az előbbiek mellett ma már szinte általánossá vált a lakóhelyiségek általános klimatizálása és ventillátoros légkeverése is, hiszen sok helyen ezek nélkül már el sem tudjuk viselni az életet.

Sajnos a klíma anyagilag nem mindenki számára elérhető, vagy egészségügyi szempontból nem javasolt, vagy más megfontolásból nem szeretnék telepíteni. Egy másik, lényegesen egyszerűbb és olcsóbb megoldásként kínálkozik a ventillátorral való lakáshűtés. A ventillátorok effektív nem levegőhűtő berendezések, viszont huzatot generálnak, amivel a hőérzetünk jelentősen csökkenhet. Léteznek asztali, vagy álló ventillátorok is, melyek jó elhelyezéssel már akár egészen nagy terek levegőkeringetését is meg tudják oldani. A klímával összemérhetetlenek ezek a berendezések, hiszen a klíma elszívja a meleg levegőt  és lehűtés után visszajuttatja, míg a ventillátor ezzel szemben mindössze felkavarja a levegőt.

A ventillátorok választéka árban párezer forinttól a tízezres nagyságrendig terjed, létezik sebességfokozatos és távirányítós változat is. Az ár általában a szerkezet erősségét is jelenti, míg egy olcsóbb mindössze 25 W körüli, addig egy drágább változat már akár 125 W-os is lehet. Egyre azonban figyeljünk, a ventillátor gyakori használata mellett huzatot kaphatunk, tehát ugyanúgy körültekintő alkalmazás szükséges, mint a klíma esetében.